A pénz története: hitel, arany, és a digitális jövő

A pénz, amit nap mint nap a zsebünkben tartunk vagy virtuálisan utalunk, sokkal több, mint egyszerű fizetőeszköz. A története nem egy egyenes, hanem egy hullámzó, válságokkal és paradigmaváltásokkal tűzdelt utazás, amely most érkezik el a legújabb, talán a legnagyobb digitális fordulópontjához. Hogyan jutottunk el az ősi adósságok elszámolásától a Bitcoinig és a digitális jegybankpénzek (CBDC) koráig? A válasz a bizalomban keresendő.

I. A tévhit: az árucsere mítosza és a pénz igaz eredete

Sokan úgy tartják, a pénz az egyszerű árucsere (barter) nehézségeinek megoldására jött létre. Ez a megoldás a kettős egybeesés hiányának problémájára, ami akkor merül fel, ha a péknek csizma kell, de a cipésznek épp tejre van szüksége kenyér helyett. Sokunk azt tanulta az iskolapadban, hogy erre találták fel a pénzt, azaz egy közös értékmérő eszközt, amit bármilyen árura el lehetett cserélni, megoldva a kettős egybeesés hiányát. A nagy helyzet, hogy kutatások szerint ezzel az elmélettel rengeteg probléma van, de leginkább az, hogy messze áll az igazságtól. 

“David Greaber antropológus szerint nagyon komoly bajok vannak ezzel a narratívával, történetesen az, hogy nincsen empirikus bizonyíték arra, hogy ez történt volna, sőt kifejezetten arra van bizonyíték, hogy egyáltalán nem így történt. A barter történelmi evidenciájának kérdését legalaposabban megvizsgáló Humphrey és Hugh-Jones sem találtak semmilyen bizonyítékot annak létezésére bármikor az emberi civilizáció során.”(Idézet: Pogátsa Zoltán, Válság és infláció könyvéből, 14. és a 15. oldal.)

Természetesen ez nem azt bizonyítja, hogy nem létezett egyáltalán barter rendszer. Működtek, csak nem úgy mint azt a legtöbben gondoljuk. 

Tehát a régészeti és antropológiai kutatások nem támasztják alá, hogy az árucsere volt a domináns kereskedelmi forma a pénz megjelenése előtt. Sőt, inkább azt mutatják, hogy már az ősi civilizációk is használtak valamilyen elszámolási rendszert – például adósságok, közösségi hitelek formájában, amelyet később elszámoltak egymás között. 

A pénz eredete nem az azonnali cserében, hanem a hitel, az adósság kezelésében keresendő, ami az emberi kapcsolatok és a közösségi gazdálkodás megszervezését segítette, óriási mennyiségben pedig a háborúk idején volt rá igazán szükség, hiszen a háborúkat finanszírozni kellett. 

Nagyszabású árucsere inkább akkor alakult ki, amikor a pénzrendszer válságba került vagy összeomlott és az adott társadalom a barterre kényszerült, majd megint visszatért a pénzhez, amikor a pénzrendszer újraépült. Erre jó példa a Szovjetunió felbomlása. Ez a mintázat – a bizalom elvesztése és a decentralizáció – a modern kriptovaluták korában is megjelenik. Tehát a pénz mindig is volt, leginkább adósság formájában (majd később olvasható erre példa is), amely egymás közötti bizalomra épült, és a történelem folyamán átmenetileg használták az árucsere eszközeit.

II. A rendetlenségtől a központosításig:

A történelem során rengeteg féle pénz létezett – fémtallérok, kagylók, helyi bankok által kibocsátott bankjegyek, amelyeket egy adott gazdaságban párhuzamosan használtak. A legnagyobb probléma a bizalom és az egységesség hiánya volt.

Gondoljunk csak a XIX. századi Egyesült Államokra, ahol számtalan magánbank bocsátott ki saját bankjegyet. Egy kocsmárosnak külön könyvet kellett lapoznia, hogy eldöntse, az az adott valuta vajon megbízható-e, érvényes-e. Ez a szabályozatlan anarchia ellehetetlenítette a nagyszabású, megbízható kereskedelmet. Gondolj bele abba, hogy milyen lenne az, ha például bemennél egy étterembe és fizetés előtt a pincér megnézné, hogy vajon az a bankkártya megbízható-e függetlenül attól, hogy van-e azon pénzed vagy sem…  

Eljött a jegybankok ideje

Ennek a káosznak a megoldására jöttek létre fokozatosan a jegybankok a világban. (A Sveriges Riksbank: 1668-ban alapított svéd központi bank, a világ legrégebbi jegybankjaként tartják számon.) Ők vették át a pénzkibocsátás és a gazdasági rendszer feletti irányítást. Az állam garantálta ettől kezdve, hogy az általa kibocsátott pénz forgalomképes és megbízhatóan használható.

Ez a tény is azt az elméletet támasztja alá, hogy a pénz nem más, mint hitel és adósság. Lásd a Bank of England esetét: az intézmény akkor jött létre, amikor az akkori angol király kölcsönt vett fel magán kereskedelmi bankoktól. Ez a hitel lett a monetáris bázis alapja. Ebből is látszik, hogy a pénz nem más, mint adósság. Érdekes tény, hogy a kölcsönszerződés megtiltotta a királynak a kölcsön visszafizetését, hiszen ha ezt megtette volna, akkor megszűnt volna a forgalomban lévő pénz, azaz a monetáris bázis. Érdemes látni, hogy ezzel megszűnt volna a teljes kereskedelem Angliában, továbbá mások megtakarítása is eltűnt volna (látni kell, hogy ami adósság, az másnak megtakarítás). 

III. Az arany horgonya és az elszakadás: a belső érték illúziója

A jegybanki pénzek mögött sokáig az aranyfedezeti rendszer állt. Ennek lényege az volt, hogy minden kibocsátott pénzt bármikor be lehetett váltani aranyra.

• A cél: Ezzel garantálta az állam, hogy a pénznek van egy belső értéke (maga az arany), és ezáltal megbízható. Ezt hívták a belső értékkel rendelkező pénz korszakának.

• A probléma: A rendszer azonban nem bírta a gazdasági sokkot. Háborúk és válságok idején a pénzigény drasztikusan megnőtt (a hadsereg finanszírozása, újjáépítés), amit nem lehetett időben bányászott arannyal fedezni. A kormányok ilyenkor rendszeresen "felrúgták" az aranystandardot, majd később visszavezetni kényszerültek.

A végleges szakítás: FIAT pénz

A II. Világháború után létrejött a Bretton Woods-i rendszer, amelyben az amerikai dollárt rögzítették az aranyhoz ($35/uncia), a többi valutát pedig a dollárhoz. Ezzel az USA dollárja lett a világ tartalékvalutája.

Ez a rendszer a vietnámi háború megnövekedett finanszírozási igénye miatt bukott meg: Richard Nixon elnök 1971-ben feladta az aranystandardot. A jegybankban lévő aranyfedezet ekkor már messze elmaradt a forgalomban lévő dollármennyiségtől. A feladáskor 17 milliárd USD-nek volt aranyfedezete, noha nagyságrendileg 70 milliárd USD-nek kellett volna fedezetként aranyban meglennie.

Innét beszélünk FIAT pénzről. A FIAT (latinul: "legyen") rendszerben a pénznek nincs belső, fizikai fedezete. Az értékét kizárólag a kormányzati rendelet (fiat) és a belé vetett bizalom adja.

Paradigma-váltás: A pénz már nem egy fizikai eszköz (arany) reprezentációja, hanem egy állami ígéret, egy hitel, amelynek az értékét a központi bankok hitelessége és az adórendszer ereje garantálja.

IV. A digitális lázadás: kriptók és digitális jegybankpénzek

Az aranyfedezet nélküli FIAT rendszerben a jegybankok abszolút kontrollt kaptak a pénzkínálat felett. A 2008-as pénzügyi válság, a bankok mentőcsomagjai és az azt követő pénznyomtatás (kvantitatív lazítás) megingatták a központi intézményekbe vetett bizalmat.

Ebből a bizalmi válságból született meg a decentralizáció iránti igény.

Kriptovaluták: A történelem ismétlése digitálisan

A Bitcoin 2009-es megjelenése a decentralizált pénzügyek forradalmának szimbóluma lett. A cél: egy harmadik fél (bank, jegybank) beavatkozása nélkül működő peer-to-peer (egyén és egyén közötti) pénz, amely matematikai algoritmusokon és megosztott főkönyvön (blockchain) alapul.

Ez a helyzet kísértetiesen emlékeztet a jegybankok előtti korra:

1. Szabályozatlanság: Akkor sokféle megbízhatatlan helyi valuta létezett. Ma is számtalan, belső értékkel nem rendelkező kriptovaluta van forgalomban, szabályozatlan módon.

2. A bizalom kérdése: A kocsmáros könyve helyett most a befektetőknek kell maguknak eldönteniük, hogy az adott digitális token mögötti technológia és közösség vajon megbízható-e.

Digitális jegybankpénz: CBDC a jegybankok válasza

A kriptovaluták térnyerése és a készpénz visszaszorulása miatt a jegybankok lépéskényszerbe kerültek. A válaszuk a CBDC (Central Bank Digital Currency), azaz a Digitális Jegybankpénz.

A CBDC nem kriptovaluta. Ez egy központi bank által kibocsátott, szabályozott, garantált digitális pénz. Ez a jegybankok eszköze arra, hogy biztosítsák a FIAT pénz kontrollált és biztonságos digitális jelenlétét a jövőben.

V. A jövő kérdései

A pénz történelme a bizalom körüli ingadozás története, amely mindig egy újabb formát keresett: a fizikai áru bizalmától az állami garancia bizalmán át a matematikai algoritmus bizalmáig.

A digitális jegybankpénz fejlesztése a terjedő kriptovalutákra adott alternatív válasz, amely megpróbálja ötvözni a digitális fizetés előnyeit a központi banki stabilitással.

A jövő nagy kérdése, hogy a pénznek ez az új, digitális korszaka milyen irányba mozdítja el a kontrollt:

• Decentralizáció vagy központosítás: A kriptó a teljes szabadságot, a digitális jegybankpénz a teljes felügyeletet ígéri.

• Adatvédelem: Egy digitális jegybankpénz rendszer lehetővé tenné a központi bankok számára a pénzáramlás soha nem látott mélységű monitorozását, ami komoly kérdéseket vet fel a magánélet védelmével kapcsolatban.

• Kamatpolitika: A sigitális jegybankpénzek potenciálisan lehetővé tennék negatív kamatok közvetlen bevezetését a felhasználói számlákra, drámai eszközt adva a jegybankok kezébe a gazdasági ösztönzésre.

A pénz mindig is adósság volt, de a jövőben ez az adósság milyen formát ölt majd, és milyen szabadságot garantál a felhasználóknak? Ez a digitális csata a pénz következő nagy fejezete.